„Magyarország területére ebben az évben eddig körülbelül harmincezer ember érkezett illegálisan. Többségük olyan koszovói állampolgár, aki gazdasági megfontolásból hagyta el hazáját. A Magyarországon átáramló bevándorlás az utóbbi hónapok folyamatainak veszélyes következménye. A kormány pedig felkészülhet arra, hogy az orosz–ukrán konfliktus miatt tovább növekedhet a menekültek száma, illetve érdemes figyelembe venni, hogy egyes források szerint az Iszlám Állam menekülteknek álcázott terroristák Dél-Európába küldésével fenyeget. A helyzet akkor válhat tarthatatlanná, ha a bevándorlás fokozottabb ellenőrzése, a menekültek racionális szempontok alapján történő szűrése elmarad.
A vallási fanatizmus intézményesült szervezetével szemben Európa nem teheti meg, hogy álszent és laikus módon nyitva tartja kapuit. A francia jobboldal már évekkel ezelőtt az »immigration choisie« (szelektív bevándorlás) politikájának elveit hangoztatta, ami konkrét szempontok alapján kívánja csoportosítani a bevándorlókat.
Az akkoriban nagy belpolitikai vihart előidéző vita nem parttalan: valamilyen nyelvi vagy műveltségi cenzus bevezetése, az integrációs folyamat előmozdítása, vagy legalább a menekültek múltjának minimális feltérképezése (például titkosszolgálati eszközökkel) égetően szükséges.”